asterisk - dedikált VOIP telefonközpont
Mit ajánlunk:
Telefon hívások és faxok fogadása az internet és a számítástechnikai hálózatok segítségével, hagyományos telefon vonalak nélkül.
Miért ajánljuk:
Csupán néhány szempontot szeretnénk kiemelni:
- Olcsóbb a hagyományos telefon szolgáltatásoknál, mert a piaci szegmenst több egymással valóban konkuráló cég fedi le, illetve meglévő internetkapcsolaton keresztül működik
- testre szabható és fejleszthető
- telephelytől független, mert az internet segítségével szinte korlátlanul költöztethető és elérhető
- akár évi 2-5M forintos költségmegtakarítás is elérhető
- a munkaerő szervezés nem helyhez kötött, ezentúl a kollégák otthonról is tudnak dolgozni, de az sem kizárt, hogy ügyfélszolgálatot lássanak el otthonokból
- beágyazott faxserver szolgáltatás nyújtható hozzá
Kiknek ajánljuk:
Amennyiben nem biztos benne, hogy az elkövetkező 10 évben a jelenlegi telephelyén fogja vállalkozását irányítani, de fontos Önnek, hogy az Ügyfelei semmilyen átmeneti kellemetlenséget ne tapasztaljanak a telephely váltásból, akkor szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy az IP alapú telefonokat a világ bármely helyén azonos lehetőségek közt használhatja, ahol rendelkezésre áll aktív internet kapcsolat.
Milyen paraméterekkel ajánljuk a szolgáltatást:
- klasszikus Call center
- hívás átirányítás
- hívásrögzítés
- hívásköltség kezelés
- hívás várakoztatás, hívás korlátozás
- kedvezményezett és fogadott hívások logolása, visszakereshetővé tétele
- ingyenes hívás a szerverre regisztrált összes felhasználó között
- konferencia hívás
- GSM illesztés
- és még sok egyéb funkció
Telekommunikációs háttér:
Telekommunikációs partnerünk a GTS Datanet Kft. SIP TRUNK ( 60 vonal)
Ízelítő hívásdíjainkból
( összehasonlítva piacvezető szolgáltató díjszabásával)
| Percdíjak | "Üzleti" díjcsomag | VOIP díjcsomag |
| Helyi, helyközi I. | 8,00 | 3,90 |
| Helyközi II. | 12,80 | 5,90 |
| Belföldi III. | 16,00 | 7,90 |
| Mobiltelefonok hívása | 52 | 29.90 |
Esettanulmány (optimalizálás)
Adott egy kereskedelmi cég , aki 5 telephelyen szolgálja ki az ügyfeleit. Eddig minden telephelyén ült egy olyan értékesítő, aki egész nap csak a telefonos megrendeléseket fogadta. Az általunk javasolt megoldással elég két értékesítő, aki bárhol ülhetnek az országban, a telephelyek telefonszámai ugyanazon két embernél csörögnek. Megtakarítás: 3 ember folyamatos foglalkoztatása. Néhány hét elteltével a megoldás hozadéka lett, hogy a logisztikai feladatok nagy része is ezen két emberre tevődött át. Eredménye, hogy két ember átlátta a boltközi és raktárközi mozgásokat, ezzel hatékonyan tudta csökkenteni a raktárkészletet, mintegy 10%-al.
Esettanulmány (fejleszthetőség)
- Adott egy irodatechnikai cég, akinek van 600 üzemeltetett fénymásoló és nyomtató berendezése. Ezen eszközök nyomtatott példányszám után kerülnek elszámolásra. 4 ember napi feladata, hogy fogadja telefonon leközölt nyomtatóállásokat. Alközponti megoldásunkkal az ügyfelek egy 0-24 hívható telefonszámot kaptak, és a telefon billentyűzetén leadhatták gépük azonosítóját és számláló állását.
- Adott egy cég aki bérletben ad szerszámeszközöket partnerei számára. Általános jelenség, hogy késnek az eszközök határidőre való visszaszolgáltatásával. Ezek a szituációk folyamatos nézeteltéréseket okoznak, ezért kiküszöbölendő minden lejárat előtt felhívja központunk az ügyfeleket,hogy emlékeztesse holnap lejár bérlete.
Speciális ajánlatunk:
